A lányom születése óta most először a szüleimnél töltöttük a szentestét, tőlünk 150 km-re. Életem legidiótább döntése volt, minden nagyon rosszul sült el.

A lányom születése óta most először a szüleimnél töltöttük a szentestét, tőlünk 150 km-re. Életem legidiótább döntése volt, minden nagyon rosszul sült el.

Kezdve azzal, hogy anyukámat valamiért megszállta valami rettenetes hangulat, és egész nap mindenért belém kötött. Hogy áll a hajam, miért ezt a ruhát veszem fel, miért azt a terítőt teszem az asztalra, miért engedem a gyereket mesét nézni, semmi sem volt jó. A feszültséget vágni lehetett, én kétségbeesetten próbáltam megőrizni az ünnep hangulatát, nem szóltam vissza, nehogy veszekedés legyen.

Folytatódott azzal, hogy a friss nyugdíjas apukám túlságosan ráérősen kezelte a készülődést, délben még nem volt meg a karácsonyfatalp, délután 5kor még mindig nem állt a fa.

Ráadásul anyukám nem volt hajlandó alkalmazkodni az unokájához, így nem egyezett bele, hogy előbb bontsunk ajándékot és csak utána vacsorázzunk. Persze a gyerek annyira izgatott volt, hogy egy falat sem ment le a torkán. Amíg mi vacsoráztunk, ő szeretett volna játszani, de anyukám nem engedte, szegénynek ott kellett ülnie a széken, amikor megpróbált leszállni, anyukám lefogta. Ezt már nem hagyhattuk a férjemmel szó nélkül, mert nálunk ez nem szokás.

De mire jobb belátásra bírtuk anyámat, már mindegy volt, a lányomnál eltört a mécses. Nagy krokodilkönnyek gurultak le az arcán, beletelt egy órába is, mire meg tudtuk vigasztalni.

Este 9 óra volt, mikor végre szegény gyerek kinyithatta az ajándékait, sajnos a csalódottság és a fáradtság addigra már teljesen maga alá gyűrte. Kipróbálni már nem tudta az új játékokat, a vágyott babával a kezében elaludt a hintalónak dőlve.

Elvittük lefektetni. Ahogy betettük az ágyába, egy pillanatra felébredt és könnyes szemmel azt mondta: "Anya, én nem szeretem a karácsonyt. Bár otthon lehetnénk."
A férjemmel egymásra néztünk, és tudtuk, menteni kell a menthetőt.

Akkor már nem tudtunk kocsiba ülni, mert mindketten ittunk egy-egy pohár pezsgőt a vacsorához. Ezért 3 óra alvás után hajnali négykor felkeltünk, bezsuppoltuk a mélyen alvó gyereket a kocsiba és útnak indultunk. Amint hazaértünk, gyorsan feldíszítettük a fát, elrendeztük körülötte a már kibontott ajándékokat, főztem spagettit, mert az a gyerek kedvence és alkalmi ruhába bújtunk. Mire mindennel elkészültünk, a lányom már csattogott is le a lépcsőn, álmosan dörgölte a szemeit és csodálkozva nézett ránk.

- Anya, ma karácsony van, ugye? Akkor ez egy igazi karácsonyi csoda, hogy itthon vagyunk, úgy örülök!

És tényleg olyan boldogság tükröződött az arcán, amilyennek előző este kellett volna. Nagyon remélem, hogy sikerült neki valamit visszaadnunk a karácsonyi hangulatból, és hogy később már csak arra fog emlékezni, hogy "csoda történt", az elszúrt szentestére nem. Jövőre itthon, hármasban karácsonyozunk, az fix.

forrás: Facebook Pesten hallottam csoport