A legendás televíziós a felesége halála óta egyre többször gondol a halálra, és mélyen sajnálja, hogy - jórészt miatta - szakítottak élete utolsó nagy szerelmével, Nellyvel.


Az utóbbi években kevés szórakoztató műsort készített. Tudatos döntés volt?

Amikor szeretett feleségemet, Évát elveszítettem, magamat se tudtam szórakoztatni, nem hogy másokat hiszen gyászoltam. Később újra megalapítottam a produkciós cégemet a Rózsa-Produkciót, és belevágtunk a Magyar elsők című sorozatba. Azt hiszem, a 47 sorozatom közül ez fennmarad utánam.

Miért, mi a helyzet a Kapcsoltam vagy a LEG…LEG…LEG… című műsorokkal, hiszen akkor mondhatni széttépték az embe­rek, igazi sztár volt?

A szórakoztató műsorokat 10-20 év után elfelejtik. Egyszerűen ez a sorsuk, aki ezt nem tudja elfogadni, az igen szomorú ember lesz. A nyolcvanas években, minden szerénység nélkül mondhatom, hogy ez a két műsor tett sztárrá.

Akkor miért döntött úgy, hogy újra szórakoztató műsorban szerepel?

Próbatételnek és ajándéknak vettem. Kíváncsi voltam, hogy 70 évesen tudok-e még örömet szerezni az embereknek. Külön öröm, hogy a TV2 producerei nyitottak voltak a partneremre vonatkozó kérésemet illetően. Én az eléjtől kezdve Csobot Adélt kértem tőlük, és bár több más név is felmerült, ők bölcsen engedtek a kérésemnek. Mi vagyunk a fiatal és az öreg bohóc. Szélvészmanónak becézem csak Adélkát, rettenetesen inspirál a sodrása, nem érzem azt, hogy akár a nagyapja is lehetnék.

Igen közel áll ónhöz az operett műfaja, a legutóbbi A Nagy Duett-es produkciójukban a Te rongyos élet című slágert énekelték. Mit jelenet önnek ez a dal most?

Fiatalon a felszabadultságot, a hatalmas bulit jelentette. 70 évesen szintén ez az első gondolatom, de amikor eljön a "Leszokni rólad, Istenem milyen nehéz!" című utolsó sor, akkor egy pillanatra szomorúan elgondolkozom. Sok barátom elhunyt az utóbbi években, jó néhányan nálam jóval fiatalabbak voltak. Amíg Éva el nem ment 2000-ben, nekem eszembe se jutott a halál. Mostanában néha gondolok rá, csendes, belső szomorúsággal, de szerencsére most makkegészséges vagyok.

Soha nem jutott eszébe az elmúlt 18 évben, hogy újra házasodjon?

Eszembe jutott és néha eszembe is juttatták. A szerelem is utolért egyszer egy nagyon csinos és végtelenül kedves balerina személyében, ám azt hiszem kapcsolatunk előtt mindketten túl sokáig éltünk egyedül, s így kicsit nehezen szoktunk vissza az együttélésbe. Még ma is sajnálom a Nellyvel való szakítást, különösen hogy főként magamat érzem hibásnak benne. De hát az élet megy tovább, és mikor új televíziós munkába fogok, erősen csak arra koncentrálok, így nem nagyon jut időm boldogító kapcsolatépítésre. Bár A Nagy Duett szereplői és stábja egy hevesen udvaroló hősszerelmest látnak bennem. De hát mit csináljak, ha körül vagyok véve gyönyörű énekesnőkkel, táncosnőkkel és bizony a stábban is jó néhány szemrevaló hölgy van. Hiszen egy fiatalos hetvenes vagyok, nem vagyok százéves.

bors


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!