Hiába ke­re­sik, két hete nem ta­lál­ják a va­ló­ság­show-sze­replő holt­tes­tét.

A gyanú szerint meggyilkolták, a rendőrség még mindig keresi a holttestét. A hatóság szerint a Dunába dobhatta a tettes az áldozatot, majd az új nyomok alapján a Veszprém körüli erdőben keresték.

Fotó: Facebook
A felkavaró gyilkosságnak gyanúsítottja is van, B. László politikus, aki beismerte bűnrészességét. A letartóztatott férfi, úgy látszik, kettős életet élt, ismerősei szerint nem lenne képes ilyen borzalmas bűncselekményre. A Bors napilap beszélt B. László egykori kajak-edzőjével. A tanárnő mai napig abban bízik, hogy nem tanítványa követte el a gyilkosságot.

"Tisztességben, szerető családban nőtt fel Lackó, az édesanyja egy igazi angyal - mondta Éva. - Ígéretes tehetség volt, igazi hajtós, jó gyereknek ismertem meg. Hihetetlen, hogy gyilkossággal vádolják. Utoljára két éve találkoztunk Dunaújvárosban. Ugyanolyan volt, mint kiskorában. Udvarias, kedves. Kérdeztem megnősült-e már. Mondta, hogy nem, de barátnője van."

A dunaújvárosi férfit letartóztatták, a Fanni lakóhelyén lévő kamerák felvételei alapján azonosították. Bérelt autójában a lány vére mellett, több, gyilkosságra utaló nyomot találtak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!