Megszondáztatták a rendőrök Nyertes Zsuzsát, brutálisan magas alkoholszint volt az eredmény

A helyzet több mint kínos volt.

Múlt csütörtök éjjel nagyon megalázó szituációban találta magát Nyertes Zsuzsa, aki épp Mosonmagyaróvárról tartott hazafelé. Amikor a rendőrök leintették, még nem sejtette, milyen kínos perceket kell majd átélnie. Miután feltették a szokásos kérdést, fogyasztott-e alkoholt, megszondáztatták. Majd elhűlve látták, milyen magas értéket mutat a szonda - írja a Bors.

- Mosonmagyaróvárról tartottam haza, ahol Harsányi Gábor: Nejem a neten című vígjátékában játszottam. Fél tizenkettő magasságában a Városmajori Klinika előtt megállítottak a rendőrök. Igazoltattak, és ahogy az igazoltatásokkor lenni szokott, feltették a kérdést, fogyasztottam-e alkoholt. Válaszoltam, hogy nem - mesélte a lapnak a színésznő, akitől ennek ellenére azt kérték, hogy fújja meg a szondát. - Megfújtam. Brutálisan magas véralkoholszintet mutatott. Nem értettem, hisz tudtam, ártatlan vagyok, munkából hazafelé autóztam, tényleg nem ittam alkoholt - magyarázta Nyertes Zsuzsa, aki ezt a rendőröknek is elmondta.

Szerencsére a rend őrei hittek neki, és egy kollégájuktól kértek segítséget, aki hozott egy másik szondát. Igaz, fél órát kellett várni rá, de megérte: ezúttal már normális, alkoholmentes értéket mért az újabb készülék.

blikkruzs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!