Bevezették a 4 napos munkahetet Magyarországon - Minden hétvége 3 napos lesz 2018-ban ezeknek a magyar dolgozóknak, munkavállalóknak!


Egy zemppléni vállakkozás már lassan 4 éve, hogy bevezett a 4 napos munkahetet! Az ügyvezető a cégnél Kusinszki András, aki elmondta, hogy még az átállás sem jelentett semmilyen hátrányt, és azóta pedig jelentős előnyöket hozott a 4 napos munkahét! Vagyis a dolgozók ennél a cégnél csak heti 4 órát dolgoznak és 3 napot pihennek, mindne hétévégjük 3 napos.Godnolom senki sem csodálkozik azon, hogy innen szinte lehetetlen elcsábítania dolgozókat, mindneki szereti a munkahelyét, szívesen jár be!

De hogyan is működik ez a gyakorlatban? A heti munkaidő 40 óra, de napi 8 helyett 10 órát dolgoznak, hétfőtől csütörtökig! A 10 órás munkaidőt is meg kellet szokni természetsen de mitóa a d olgzoók belezáródtak ebben azóta sokkal jobb, sokkal jobban el tudnak merülni a munkában a 10 óra alatt, mint 8 óra alatt, több a hasznosan eltöltött idő! Nem titiok, a cég a fakerítések, korlátok készítésével foglalkozó Nyakigláb Kft.-nél, ahol bevezették a 4 napos munkarendet.

A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy a dolgozók hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 1 órával korábban kezdik meg a munkát és 1 órával tovűbb dolgoznak, cserébe azonban a teljes péntek, szombat, vasárnap szabadnap!

A Munka Törvénykönyve csak a 40 órás munkavégzést írja elő, ezért nem volt jogi akadálya, hogy áttérjenek a 4 napos, napi 10 órás munkahétre. Az alkalmazottak arra voksoltak, hogy próbálják ki, és gyorsan meg is szerették az új rendszert.

Ezeknek a dolgozóknak mindne hétvége hosszú hétvége, van egy teljesn napjuk amikor mindne nyitva van, akadályok nélkül tudnak ügyet intézni, önkormányzatra menni, hivatalos helykre, bankba és nem kell hozzá szabadnapot kivenniük.Ha egy hosszú hétévégt terveznek a családdal, akkor sem kell megvárniuk a a következő hosszú hétévégt és jóval drágábba elutazni, hanem bármelyik hétvégét választhatják és egy óriási előny a pénztárcájuknak is!

"Kusinszki András szerint munkáltatói szemmel az egyik legfontosabb előny, hogy az üres járatokból kevesebb van egy héten. Amikor reggel megérkeznek az emberek a munkába, elmegy az idő kávézással, beszélgetéssel, és az ebéd után is van egy hasonló holtidőszak. "


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!